Újbarok Német Nemzetiségi Önkormányzata a tavalyi évben úgy döntött, hogy a sok éve kedvelt programok mellé újakat is szervez. Mivel az oktatáson kívül kevés lehetőség van a német nyelv gyakorlására, január óta minden hónap első szerdáján német klub várja az érdeklődőket Újbarkon.

Márciusig minden renden zajlott, egyre többen látogattak el a faluból, illetve a szomszédos Szárról az beszélgetésekre, ahol minden alkalommal egy-egy témakört jártunk körül. Mivel a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt személyesen nem találkozhatunk, a klub folytatásának egyetlen lehetősége az online forma volt.

Április 1-jén találkoztak először a résztvevők az online térben, ahol videó hívással kapcsolódtak össze. Fiatalok és idősebbek is velünk tartottak ezen alkalommal, amikor a szabadidős tevékenységekről beszélgettünk. A kezdeti technikai akadályok áthidalása után mindenki szuperül érezte magát, hiszen ez a találkozás egy üdítő foltja volt a karantén-mindennapoknak.

Április 24-én a német klub eredeti tervei szerint a Lenday utcába, a Magyarországi Németek Házába kirándult volna. Mivel ezen a napon nem látogathattuk meg a Zentrum csapatát, illetve a Neue Zeitung szerkesztőségét, egy újabb online beszélgetés mellett döntöttünk. Mivel április 24-e a TrachtTag napja volt, a résztvevők ennek megfelelően a viseletük egy választott darabját felvéve ültek a számítógép elé és beszélgettek a nemzetiségi viselet és öltözködés témaköréről. Összehasonlításra került például az újbarki és szári viselet, természetesen németül, vagy újbarki és szári dialektusban.

Júniusban talán már offline is találkozhatunk, ám ha mégsem, akkor maradunk a Google-Meet-en!

Nagy Viktória