Újbarok Német Nemzetiségi Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatás-kezelő szervezeten keresztül a Miniszterelnökséghez.

A NEMZ-N-20-0138 azonosító számú, „Temetői keresztek felújítása és újraállítása” című pályázaton 1.450.000 Ft támogatást nyertünk, mely összegből 22 régi sírkeresztet sikerült felújíttatni és újraállíttatni.

Ezek a régi kőkeresztek főként a temetőt övező orgonabokrokban voltak, vagy épp a sírkert szélén feldőlve, félig elsüllyedve.

Balogh István kőfaragómester végezte el a kiszedésüket, tisztításukat, impregnálásukat, majd a temető oldalán egy sorban újra felállításra kerültek. Sőt, egy 23. is, Balogh István ajándékaként, melyet nagyon köszönünk.

Legtöbbjük vörös márvány, jellegzetes formájú, a feliratot tartalmazó táblából kiemelkedő kőkereszt. Van, amelyik több, mint száz éves. Kettőn, koruk ellenére, az elhunyt fényképe tisztán látható.

Nemzetiségi múltunk része, az emlékezés tere a sírkert is. Örülünk, hogy ezek a síremlékek segítségünkkel méltó helyre kerülhettek, és kövekbe vésett emlékként díszítik a faluhoz tartozó temetőt.

Német Nemzetiségi Önkormányzat Újbarok